HNK Zajc Rijeka ‒ Dramma Italiano
HU__________________________________________________________________
egy horvátországi olasz társulat Kafka-előadása az EU-csatlakozás margójára
Sem sós, sem sótlan.
A „középszerű” egy kissé durva kifejezés, ezért inkább az „eldönthetetlen” címkéjű dobozba tenném. De valamelyik alsó polcra. (megj. középszerű színházat csak a TÁP Színház tud jól csinálni).
A „humor” dobozt nyitogatják ügyesen, elő-elő ugrik a rugós bohóc, viszont a „csapkodom a hasam a nevetéstől” skatulya felbontatlanul marad.
A les choreografie-t a „bonyolult” címkéjű pakkba tenni talán enyhe túlzás lenne, de ami van, azt egyszerűen, precízen és tisztességesen megcsinálják. Ez a része az előadásnak számomra dinamikus és erős volt, valamelyest még azután is, miután pechükre színt vittek bele.* De ez a következő dobozba tartozik.
Hát, igen. A „metaforás” ládikó. Mit láádikó?! Szekrény! Nem. Három szekrény! Egy egész konténer! Hatalmas. Nem csoda, hogy nem volt anyag többrétegesen csomagolni. Csoda, hogy befért a színpadra.
A három Kafka-skatulyáról:
Egybe belemásztak és kifordították, mi pedig szépet metamorfondíroztunk rajta. Bravó.
A másodikat óvatosan csomagolták ki, nehogy elszakadjon a papír. A papír nem szakadt meg, de mi sem. Mondjuk, ezt a dobozt annyian nyitogatják, hogy meglepődtünk volna, ha meglepett volna.
A harmadik dobozt pedig ott felejtették a törvény kapujában. Mi láttuk, hogy ott maradt, de nem szóltunk nekik.
A végére még Pina Bausch-t is betették egy kicsi ékszeres szelencébe.**
Ezzel nekem semmi bajom.
Alapjában véve az előadással sincs semmi baj, de az ellentéte sem igaz.
Mi a „semmi bajnak” az ellentéte?
*Chaplin Modern időkje azért valamivel jobb. :P
**Akik voltak a szakmai beszélgetésen, tudják, miért. A többieknek nem.
(under construction)
EN__________________________________________________________________
The performance of an Italian company from Croatia, on the margin of joining the EU
Neither salty, nor unsalted.
„Mediocre” maybe too harsh, I would rather box it under „undecidable”. But on some low shelf. (note: only the TÁP Theatre can do mediocre theatre well).
They kind of peek into the humour-box, sometimes the Jack-in-the-Box pops out, but the ROFLMAO box remains closed.
Putting les choreografie in the „complicated” pack would be somehow exaggerating, but what they have, they do it simply, exactly and thoroughly. This part of the performance felt dynamic and strong to me, even after they’ve decided to put colours in it. But this is part of the next box.*
Yeah. The „metaphor”-box. Booox? Cupboard. No. Three cupboards. An entire container. Huge. No wonder there wasn’t enough wrapping paper for more layers. Wonder it is though, how it fit on the stage.
The three Kafka-boxes:
They climbed into one and turned it inside out, and we kept on meta-morphologue-ing about it. Bravo.
They opened the next one carefully, not to tear the wrapping paper. The paper wasn’t flawed, us neither. Say, this box is opened by so many, we would have been surprised, had it surprised us.
The third box was forgotten before the law. We knew, but we didn’t tell them
In the end, they put Pina Bausch in a small jewellery box.**
I have no problem with this.
Actually, there isn’t any problem with the performance. But the opposite. Isn’t true.
What’s the opposite of „any problem”?
*Chaplin’s Modern Times was somewhat better. :P
**People present on the discussion know why. Others don’t.
cszs
No comments:
Post a Comment