Mi jár a fejedben? | La ce te gândești? | What's on your mind?

HU___________________________________________________________
Részegh Botond Tranzit Házban kiállított képei között bolyongva azon gondolkodtam, hogy ha egy átlagos hetemet kellene jellemezni, és ezt Facebookon tenném, hányszor kölcsönöznék tőle a munkái közül.

K. E. elveszettnek érzi magát.
K. E. nem érzi magát teljesnek.
K. E. öregnek érzi magát.
Stb.
A fent említett állapotok mellé tökéletesen illeszkedne Részegh színhasználata, fekete háttere, formái, körvonalai.

A megnyitón Tompa Gábor arról beszélt, hogy számára ezek a képek többek között Raszkolnyikov vívódásait idézik, a bűn és bűnhődés felemésztő érzését, és ha jól megnézzük, mindegyik önmagunk kereséséről szól.
Ezeket a szavakat hallgatva az jutott eszembe, hogy nem muszáj Raszkolnyikovig, vagy mondjuk a Megalázottak és megszomorítottak hőseiig visszanyúlnunk, ugyanis itt van nekünk a Facebook-generáció testetlen közössége. Nem csupán egy Facebook-állapothoz mellékelhetőek Részegh munkái, hanem – az én olvasatomban – lényegiségében ragadják meg a virtuális létezést, amelynek egyre égetőbb kérdése az, hogy hová lettek a hús-vér testek, a hús-vér kommunikációk és nem utolsósorban maga az ember.

Részegh maga is „végigszelfizte” a megnyitóját, biztos az áldottnak érzi magát állapotot mellékelte a megosztott képek mellé.

RO___________________________________________________________
Rătăcind printre imaginile expuse în Casa Tranzit ale lui Botond Részegh, m-am gândit că, dacă ar trebui să descriu una dintre săptămânile mele, și aș face asta pe Facebook, de fiecare dată aș împrumuta una dintre operele sale.

K. E. se simte pierdută
K. E. nu se simte bine
K. E. se simte bătrână
Etc.

Stărilor sus-menționate i se potrivesc  de minune culorile utilizate de Részegh, fundalul negru, formele, contururile.

În deschidere Gábor Tompa a vorbit despre faptul că pentru el aceste  imagini invocă (printre multe alte lucruri) și zbuciumările lui Rasholnikov, sentimentul mistuitor al păcatului și a căinței, dacă privim cu atenție toate  ilustrează căutarea de sine.

Ascultând aceste cuvinte, am ajuns la concluzia că, nu este nevoie să ne întoarcem până la Rasholnikov sau până la eroul cărții Umiliții și obidiții, ne este la îndemână comunitatea fără corp a generației de Facebook.  Nu doar stărilor de pe Facebook i se pot alătura imaginile create de Rasholnikov, ci – în opinia mea ‒ mai și capturează în esență existența virtuală întrebarea cea mai importantă a acestei existențe fiind:  pe unde s-au pierdut corpurile carnale, comunicațiile carnale, omul în sine?

Și Részegh a făcut selfie-uri pe tot parcursul vernisajului, probabil le-a postat cu starea se simte binecuvântat.

EN___________________________________________________________
While roaming between Botond Részegh’s paintings, exhibited in the Tranzit house, I was wondering that should I characterize one of my average weeks and should I do it on Facebook, how many times would I borrow one of his works.

K. E. Is feeling lost.
K. E. Dos not feel complete.
K. E. Is feeling old.
Etc.
Részegh’s use of colours fits the aforementioned statuses perfect, his black background, his forms, his outlines.

At the opening, Gábor Tompa has told about how these paintings remind him of Raskolnikov’s torment, the tearing feeling of crime and punishment, and if we looked close enough, they might just have suggested the search for ourselves.
While hearing these words it came to me that we do not necessarily have to go back to Raskolnikov or to the heroes of Megalázottak és megszomorítottak (bármi is legyen ez... ha arra a filmre gondolsz, be kellene rakni oroszul a címét...), because we already have the insubstantial mass of the Facebook-generation. Részegh’s works are not only to be attached to Facebook statuses, because – in my interpretation – they grab the virtual existence in its very substance, whose ever more actual question is: where have the flesh-and-blood bodies gone, the flesh-and-blood communication, and mainly, human itself.

Részegh had been taking selfies through the entire opening, I suppose, he added feeling blessed to his pictures.

emőke

ⒸBiró István